Shaquille O’Neal a 2011-es NBA-ből való visszavonulása óta sikeres üzleti és befektetői karriert épített fel.
Talán kevesen tudják, de O’Neal-ről, de a bevételeinek a 75%-át megtakarítja és csupán a 25%-át fordítja megélhetésre. Emellett azt is érdemes tudni róla, hogy a Google és az Apple egyik korai befektetője. Azonban a profi kosaras pályafutásának befejezése után kezdett komolyabban foglalkozni az üzleti élettel, így csak az elmúlt néhány évben vált igazán magabiztossá – írja a CNBC Make It.
O’Neal egy igazán szerethető figura, mert bár nem tartja magát szakértőnek és éppen ezért tanácsokat sem igazán szeret osztogatni, mégis magabiztos a képességeiben és ezt a számok, illetve a tények is alátámasztják. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a befektetési mellett tulajdonosa a Krispy Kreme fánkozó franchisenak és a 17 Auntie Anne pékségeknek is. Valamint a FORTO kávé arca.
O’Neil üzleti stratégiája két egyszerű lépésből áll:
1. Alapos átvilágítás
Shaq szerint az egyik legfontosabb, amit kell tennünk, hogy megvizsgáljuk, mit és hogyan csináltak előttünk azok a sikeres üzletemberek, akik már elérték azt, amit mi akarunk.
Stratégiáját pedig a való életből meríti. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az egyik első befektetése, amit a Google-be eszközölt. Filmebe illő a sztori. O’Neil gyakorlatilag azért tett pénzt az akkor szárnyait bontagató keresőóriásba, mert a Lakers legpatinásabb és legtehetősebb szurkolói is ezt csinálták.
„Azok az üzletemberek, akikkel akkoriban ott ültek a legjobb helyeken a lelátón a Lakers meccsein, mind azt javasolták, hogy fektetssek én is pénzt a Google-be. És nem a pénzemre utaztak, hiszen ők is fektettek pénzt a cégbe.” – nyilatkozta Shaq
Eleinte O’Neil egyáltalán nem is volt biztos abban, hogy mi fog kisülni a Google-ből, de azok az üzletemberek akik a témában nála okosabbak voltak, elmeséték neki, hogy a keresőmotor az egész internetet megváltoztathatja azzal, hogy a felhasználóknak olyan segítséget nyújt, mint korábban egyetlen vállalkozás sem.
„Az első sikeres befektetésem gyakorlatilag ennek a véletlennek köszönhető.” – mondta
És bár az soha nem fog valószínűleg kiderülni, hogy O’Neal mennyit fektetett a Googleba, a CNBC-nek egy korábbi interjúban annyit elárult, hogy „igazán nagy hozamot realizált”.
2. Mindent az emberek érdekében csinálj
Korai sikerei ellenére Shaq továbbra is más, sikeres üzletemberek befektetési tanácsait kereste. Az egyik ilyen üzletember nem más volt, mint Jeff Bezos, a világ jelenleg leggazdagabb embere.
Bezos azt mondta O’Neilnek: „Ha valami megváltoztatja az emberek életét, akkor abba érdemes befeketetni.” – írta a Wall Street Journal
Ez a fajta gondolkodás mód ösztönözte Shaq-et arra, hogy befektessen a FORTO kávéláncba is – még jóval azelőtt, hogy kapcsolatba lépett volna a cég vezérigazgatójábal, Neel Premkumarral.
De jó példa erre a gondolkodásmódra az is, amikor a Ring nevű biztonságtechnikai cégbe fektetett pénzt. Történt ugyanis, hogy miután Atlantába költözött, Shaq vásárolt egy a Ring által forgalmazott rendszert. A többi biztonságtechnikai megoldáshoz képest egyszerűbb, olcsóbb és megbízhatóbb volt. Így miután már ő is használta, rájött, hogy azt a 200 dollárt, amiért a rendszert megvásárolta, más is könnyedén megengedheti magának. Saját tapasztalatai segítségével tehát felismerte, hogy jó üzleti lehetőség rejlik a Ring-ben. A céget egyébként nemrégiben felvásárolta az Amazon.